Őszi munkák a mezőgazdaságban

6 szept

Beköszöntött az ősz, és ezzel együtt az őszi mezőgazdasági munkálatok időszaka is. Ilyenkor rendszerint megkezdődik a szántóföldi növények betakarítása, illetve ilyenkor kell az őszi vetéshez megfelelően előkészíteni a talajt is. Szeptember vége és október eleje között emellett elkezdődik a hibridgabonák vetése is, ez mindig megelőzi a gabonafajták hagyományos, októberi vetését.

Az utóbbi évek során egyre többen használják igen nagy területen azokat a nagy termőképességű őszibúza- és ősziárpa fajtákat, melyeknek a jól bokrosodó képessége még az alacsonyabb vetőmagnormával történő vetést is lehetővé teszi, tudtuk meg a gepkozvetito.hu jóvoltából. De ebben az időszakban a vetés mellett fontos beszélni a gyomirtás és a rovarölő szerek használatának fontosságáról is.

Mikre kell odafigyelni az őszi vetés során?

A mezőgazdaságban a vetés egy kulcsfontosságú feladat, hiszen ez alapvetően az őszi kalászosok téltűrő képességét határozza meg, illetve meghatározza a hozamot is mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt.

Az alábbi irányelvek érvényesek valamennyi gabonafajtára:

A legtöbb kalászos nem igényel mélyművelést, ám a nagy termés alapvető feltétele a legtöbb esetben a jól előkészített magágyba történő vetés.

Vetés előtt 4-5 nappal érdemes elkészíteni a vetőágyat. Az ülepedett vetőágy maximum 6 centiméter mély lehet, és lehetőség szerint legyen a vetés mélységéig aprómorzsás, ez a réteg alatt pedig ülepedett. Mindig pontos számítással határozzuk meg a vetőmag mennyiségét. Optimálisnál kevesebb vetőmag esetén jelentős termeléskiesést tapasztalhatunk, ám a túl sűrű vetés is kedvezőtlenül hathat a termésre, hiszen ilyenkor az állomány állóképessége és a betegségekkel szembeni ellenállósága jellemzően kisebb.

A vetőmagon nem érdemes spórolni, és célszerű mindig fémzárolt, ellenőrzött, valóban jó minőségű, fajtaazonos, jó csírázó képességű, csávázott vetőmagot használni. Kerüljük az úgynevezett „ablakos vetést”, tehát vetés közben ne álljunk meg, csak a tábla szélén. A vetésmélysége pedig inkább legyen 1 centiméterrel mélyebb, mint az optimálisnál sekélyebb, hiszen így biztosan 3 centiméterrel a föld alatt marad a bokrosodási csomó.

Rovarölő szerek és gyomirtózás az őszi időszakban

Vetés után az egyik legfontosabb dolog, hogy a földet állandóan szemmel tartsuk. Ilyenkor szükség lehet a kabócák, illetve a levéltetvek elleni védelemre is, hiszen ezek a rovarok a gabonák károsító vírusok átviteléért felelősek. A kalászosokon megtelepedő levéltetvek okozzák például az árpa sárga törpülését, a búza törpülés vírusát pedig a kabócák viszik egyik növényről a másikra.

Ezeknek a rovaroknak az őszi időjárás kedvez, és sok esetben terjedésüket csak a tél eleji erős fagyok tudják megállítani. Ha a levéltetvek vagy a kabócák elszaporodnak, akkor a növények növekedésbeli elmaradását, növénytorzulást, minőségi károsodást is tapasztalhatunk a termésben. Ezek mellett a gabonát érdemes már 2-3 leveles korától gyomirtó szerrel kezelni.

A hibrid gabonáknál az őszi gyomirtás mindig a technológia része, de a többi fajtánál sem szabad elhanyagolni az őszi, téli gyomok elleni védekezést.